2013. december 22., vasárnap

Karácsonyi album 2013. - 3. A belső oldalak

 Bocs, hogy ilyen későn jöttem, de kissé mozgalmasak voltak az elmúlt hetek: a gyerekek felváltva lettek betegek, illetve munkába álltam, s így most egy kicsit késve, de annál nagyobb szeretettel mutatom, hogyan készül az albumom.

Folytassuk a December Napjai albumunk készítését! 

Mivel ugyanebből a papírkészletből készítettem az adventi kalendáriumom, ezért első lépésként az egész lapokat körbetintáztam és egyből beleragasztottam az albumba. Ez azért volt nagyon jó, mert már körvonalazódott az album végleges formája! Most kivételesen nem alkottam terveket, mert a pillanatnak akartam élni, amikor megalkotom az oldalt. Ez most nagyon jól jött ki, hiszen egy-egy képre alkottam tovább az egész oldalt. A képeket előtte pár perccel nyomtattam ki, ami tovább motivált a tökéletes megvalósítás felé. Fontos volt számomra, hogy a belső oldalaknál az egyszerűségre, átláthatóságra törekedjek, mert nem akartam, hogy elnyomja a képeket az oldalak díszítettsége. Ezért vannak olyan oldalak, melyek csak egy képet tartalmaznak, és olyanok is, melyek több képet foglalnak magukba. De nézzük sorba az oldalpárokat!

Az első oldalpár


Elsejét kapásból egy zsebes elrendezéssel kezdtem, hiszen nagyon mozgalmas nap volt ez számunkra! A zsebre ragasztottam két képet a két nagyobb gyerkőcömről, akik nagy-nagy lelkesedéssel díszítették a lakást. A zsebekbe kerülő tagek is különlegesek az idén, hiszen a netről töltöttem le. (Érdemes bepinnelni az ilyen jó kis lelőhelyeket, mert sosem tudni, mikor jönnek jól!)
A választott mintás kartonra Prima szegélypecséttel pecsételtem a lap tetejére, ami egy nagyszerű keretet adott neki. A borítón elkezdett karácsonyi dal első sorával folytattam a díszítést. 

A második oldalpár


A bal oldalon a kép alá csak tortacsipkét és gézdarabot tettem, illetve a kép jobb alsó sarkába a napot, mikor készült. A bal oldalt először lefestettem itt-ott temperával, majd 3 képet helyeztem el rajta. Mint látod, ide is került géz, hópihe és zsinór is. A napi történéseket a kis zsebek rejtik, amelyek a két oldal között láthatóak.

Harmadik oldalpár

A baloldali egy hatalmas zseb, amibe a Mikulás leveleit rejtettem. Ezeket kapták a gyerekek 5-én este, a saját Mikulás levelesládájukba. A zsebet a gyerekek képe tölti ki. Mikulásvirágon, dátumon és hópihén kívül csak a kotta következő sora kapott helyet, mely a levelek mögött húzódik meg.
A jobboldalon, egy plasztik kártya segítségével, festettem le az alapot. Erre téglás háttérpecsétet tettem, ami nagyon jól kiemeli az itt szereplő képeket. A komment a "falra" került.

Negyedik oldalpár

Ezek olyan oldalak, ahol maga az alapkarton az, ami díszíti oldalt. Három hangsúlyos kép került itt elhelyezésre, amit csak egy tortacsipke emel ki az alapról. A két oldalon csak chipboardok, hópihék, kotta, és hímzőfonal az, ami dekorációs célokat szolgál. A két oldal között itt is zsebek rejtik a sztorikat. Ezeket a zsebeket nyomtatott képekkel, illetve pecsételt, lyukasztott alakzatokkal dekoráltam.

Ötödik oldalpár:

Ez az előző oldalpár párja, azzal a változtatással, hogy a jobb oldalon egy nagy zseb rejti a képeket, amiket a fényképész készített a gyerekekről az oviban.

Hatodik oldalpár


Két hangsúlyos képet helyeztem el ezeken az oldalakon, ezért ezeket arany krepp papírral, valamint textillel emeltem ki. Ezeken kívül itt is megtalálható a géz, hópihe, mikulásvirág, és a chipboardok.

A hetedik oldalpártól a végéig


Stencil és tempera segítségével különböző háttereket próbáltam ki két oldalon. Nagyon tetszik, érdemes kipróbálnod! Tedd a stencilt az alapra, és egy plasztik kártya vagy speciális kanál segítségével vigyél fel temperát, vagy bármely más sűrű anyagot (pl. hópaszta) a stencilre, és egyengesd szét, majd óvatosan emeld le róla. Az eredmény egy egyedi, de annál különlegesebb háttér lesz, amit a fantáziád szerint alakíthatsz tovább. Én, mint említettem, kétféle oldalt készítettem: az egyiknél az alapkarton mintájára kentem fel különféle stencileket, míg a másiknál először fehérrel festettem le az alapot, majd erre stencileztem. Nagyon érdekes lett tőle a hátterem!
A maradék oldalaim nagy része zsebes elrendezésű, amihez fehér kartont használtam. Erre ragasztottam fel minden kimaradt mintás kartondarabom. A szegélyeket széllyukasztóval készítettem. A dekorációk ezeknél is hópihe, kotta, chipboardok, mikulásvirágok.





Happy mail-es levelezésem folyamán, kaptam Didótól egy nagy, pöttyös borítékot, ami nagyon illett ebbe az albumba, így muszáj volt beletennem. Ez lett a 25-26-i napoknak a tasakja. Fehér, krétahatású tollal ráírtam mindent: családi látogatások, családtagok nevei. Mivel Didótól kaptam egy különleges tollat is, így azt is erre ragasztottam fel. Nagyon köszönöm neked!



További szép estét!
E

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése