2011. október 30., vasárnap

Óvodás album

Éééééés végre elkészült a féléve tervezett vonatos mini album, hála Pippinek!

Sehol nem találtam gyerekes papírokat - készletben -, csak nála. Ezen felül nála meg is találtam a hozzá illő kiegészítőket: chipboardokat és szalagokat. A papír 2 méretben van nála: 15*15 ill. 30*30. Tanakodtam, melyiket kellene, aztán a nagy mellett döntöttem, mert az album 17 cm széles. Amikor megérkezett, frászt kaptam. Sehogy sem tudtam elképzelni belőle, mert olyan nagynak tűntek a rajta lévő alakok. Pihent még egy kicsit az ötlet. 1 hónappal később nekiugrottam.

Először a háttereket vágtam ki, és ragasztottam fel. Majd ismét pihent. :) Aztán szép lassan oldalanként állt össze az album. Míg készülgetett, addig inspirálódtam sokfelé: Trillucy Editnél, scrap kreatúránál, és a pinteresten. De a lényeg, hogy Edit ötleteiből merítettem a legtöbbet. Köszönöm neked! Nagyon sokat tanultam Tőled! csóközön :)

Bár még fotókat kell keresnem, és nyomtatnom hozzá, de meg kell mutatnom. Nem bírok magammal! :D

Kedves óvónénink, Erzsike jóvoltából van egy fotó már az albumban. A kép a beszoktatása utáni napokban készült, januárban. A mellette látható kisfiú a húgom kisfia, Márk.



4 évig jár oviba, ezért 4 ilyen album lesz. Ez az első.
Nyuszi csoportos, cukorka a jele.
Minden oldalt 3x fényképeztem:1-1 teljesen, kivéve, kommentkártyák.
Imádom, hogy szép csillámos!!!

A betűk saját tervezésűek és kivitelezésűek.
Felirat hozzáadása





Az album utolsó oldala, mely egyben egy belső zseb is.
Az említett fotó. :)













Ez a kedvencem!!!!













A kiskutyusokat és cicusokat úgy ragasztottam fel, hogy a kommentkártyákat mögé tudjam csúsztatni. Szóval, csak alul.:)

Felhasználtam:
Pepper and friends papírkészlet
Pepper and friends chipboard
Annalee papírkoll. maradék papírjaiból vannak a kerekek, mármint egy része :)
szalagkészlet
scrap kreatúrás chipboardok: kulcs, lakat
címke Timitől
matricák Timitől és Pippitől
hímzőfonal
fehér szalagok az irományfedelekből
pecsétek
tinták
minta-, szegély- és saroklyukasztók a Prinkertől

1 megjegyzés:

  1. Húú Era,nagyon örülök,hogy így érzed és ,hogy segíthettem! :-))Valóban nagy boldogság nekem,és látom ,hogy milyen ügyesen fejlődsz!
    Ez az ovis album is tükrözi ezt,hisz nagyon kis cuki,ötletes és nem mellesleg tudom mennyi munkád van benne! Eeez aaaaz,csak így tovább,keress,nézz,inspirálódj,ragadj meg minden lehetőséget és akkor még szebb alkotások jönnek ki a kezecskéid alól!!!! puszi

    VálaszTörlés